Az emberiség egyik legnagyobb csodája, hogy hiányos fizikai adottságait legyőzve, képessé vált meghódítani a levegő birodalmát azzal, hogy repülő gépezeteket alkotott. Legyen szó akár egy utasszállító repülőgépről vagy akár egy léghajóról, nincs az az egyén, aki ne követné tekintetével e szerkezetek mozgását. A marketing-stratégia egyik alapja, hogy az eladni kívánt termék hirdetése megmaradjon a potenciális vásárló emlékezetében. Ez akkor teljesül igazán, ha minél egyedibb, minél látványosabb ötlettel tudunk előállni.

A VISUSART SkyMedia-val új teret nyitunk a reklámozásban: rádió-távirányítású léghajóinkkal meghirdetjük a Szárnyaló Reklámok Világát!

A hirdetések területén a léghajó nem egy szokványos dolog. Szerte a világon csak kevés repül belőlük. Mivel ritkák és feltűnőek, mély nyomot hagynak az emberekben, ezért más reklámhordozókhoz (pl. plakátok, óriás poszterek ... stb.) képest jóval nagyobb figyelmet kapnak.

Amikor egy léghajó feltűnik egy terület felett, gyakran írnak, fényképeket közölnek róla az újságokban, elektronikus médiában, hallhatunk e gépről a rádiókban és néha még a TV-k híradásaiban is szerepel. Ezzel szemben a már megszokott reklámhordozókat a megcélzott közönség könnyedén elfelejti vagy akár észre sem veszi.

A reklámléghajó össze sem hasonlítható bármely más hirdetési formával. Sokkal több, mint egyszerű hirdetőtábla! Ha az emberek látnak egyet, akkor beszélnek róla, és pontosan EZ AZ, AMIT MI GARANTÁLUNK!

A léghajó-hirdetési formát az USA-ban és Kanadában több mint tíz éve alkalmazzák. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ennyi idő alatt ez a technológia teljesen kiforrott. A rádió-távirányítású reklámléghajók megbízhatóan és biztonságosan működnek. Precíz manőverezésük és könnyű szerkezetük folytán alacsony repültetésük megoldott, ezért rendkívül látványosak is. Ezen szerkezetek tartós anyagokból és erős hajtóművekkel készülnek. A léghajó üzemeltetési feltételeinek, változatos méreteinek köszönhetően megfelelő alternatívát nyújt a nála jóval drágább, ember vezette, légi járművekhez képest.

Képzeljék el cégük hirdetését, amint a vásárlóközönség feje felett lassan tovaszáll... A logós léghajó feltűnhet bármely kül-, illetve beltéri rendezvényen (pl. sporteseményeken, koncerteken, kiállításokon ... stb.) és más olyan területek felett, ahol akár több ezren is tartózkodnak.

A rádió-távirányítású léghajókat a rendezvények célterülete felé lehet irányítani, és azok egész ideje alatt ott működésben tarthatóak.
A reklámléghajó kis területen is képes könnyedén fel- és leszállni - akár focipályáról vagy egy gépkocsi-parkoló helyről-, ami látványelemként is emelheti a rendezvény színvonalát. Már szálltunk fel országútról is a helyi rendőrség közreműködésével.

Mindenki ujjal mutogat a reklámléghajóra és megpróbál minél közelebb kerülni hozzá. Mivel az emberek kíváncsiak, gyakran megállnak beszélgetni az azt irányító személyzettel, és fotókat készítenek róluk illetve a léghajókról. A személyzet úgy van kiképezve, hogy mindig a hirdetőről beszéljen és közben még promóciós anyagokat is osztogathat.

A kérdés már csak az: HOL REPÜLJÖN A "LOGÓMADÁR"?

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

VISUSART Kft.
Levelezési cím:
1119 Budapest, Bártfai u. 6.
Fax:+36 1 203 17 59
Tel.: +36 20 9644 067
E-mail: info@visusart.hu